Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Szép ígéreteket tett a kormány arról, miként lehet megvédeni a gazdaságot, de a részletszabályok elolvasása után nagyon sokan csalódtak.
Csúsztatásokkal teli ígéreteket tesznek a kormány tagjai, amikor arról van szó, miként mentenék meg a gazdaságot, ennek a legfontosabb példáit mutatja be az e heti HVG.
Az egyik leglátványosabb részlet az, hogy a szálláshely-szolgáltatók kártérítéséről ezrek csúsznak le a részletszabályok miatt, de az is később derült csak ki, hogy az idegenvezetőknek megígért támogatási pályázat a budapestiekre nem vonatkozik. A kulturális szolgáltatók, a vendéglátósok és a kereskedők is segítségre szorulnának – Ausztriában már a nyáron meghosszabbították jövő márciusig a bértámogatási programot, a magyar kormány tervei között nincs nyoma ennek.
A tavaszi karantén idején beharangozott informatikai képzésről mostanra kiderült, hogy nem sokat ér, az pedig már-már közhely, hogy a digitális oktatást sem készítették elő megfelelően. A kormány áttolta a telekommunikációs cégekre a középiskolásoknak ígért ingyenes internet költségeit, de a legnagyobb baj nem is ez, hanem az, hogy a kedvezmény csak a vezetékes netre vonatkozik, pedig épp a szegényebbek inkább mobilnetet használnak.
És az is csak szép ígéret maradt, hogy mindenkinek adnak munkahelyet, aki elveszti az állását: még októberben is közel 70 ezerrel több álláskereső volt, mint egy évvel korábban.
Részletek az e heti HVG-ben és a hvg360-on.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.