Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egyre kevesebb munkás van, aki fogadni tudja a csomagokat, így óriásit ugrott az áruszállítás költsége.
Óriásit nőttek a szállítmányozás költségei, ezt pedig egyre több vásárlásnál érezhetjük meg. Amikor arról esik szó, hogy a járvány miatt rosszabb a gazdasági helyzet, a legtöbb embernek valószínűleg nem a konténerárak jutnak eszébe elsőre, pedig a következményeket mindannyian láthatjuk.
Mivel Kína viszonylag hamar kilábalt a gazdasági válságból, 2020 nyarától beindította a nemzetközi forgalmat, de hiába indult el rengeteg konténer Európába, nehezebben tudják begyűjteni azokat. Sanghajból a hozzánk egyik legközelebb eső kikötőbe, Koperbe egy 40 lábas konténert eljuttatni normál esetben 1200-1800 dollárba (370-550 ezer forintba) kerül, most azonban 8500 dollár (2 és fél millió forint) az ár, januárban pedig 11 ezer dollárt (3 millió 300 ezer forintot) is elkértek érte – mondta Bakonyi Ádám, a Speed Line s.r.o nemzetközi fuvarozócég logisztikai munkatársa.
A járvány miatt sok rakodómunkást küldtek kényszerszabadságra vagy bocsátottak el, ezért most nincs elég ember, aki lepakolja a kikötőkben álló konténereket, és nincs elég sofőr, aki ezeket el- és visszaszállítsa az adott országba, illetve kikötőbe. A szakember úgy számol:
általában a kirakodást követően 2-3 nap alatt ki lehet üríteni egy konténert, most ez a folyamat több mint egy hétbe telik.
A fuvarozócégek pedig igyekeznek a konténerhiányból adódó költségeket a teherszállítás díjának emelésével kompenzálni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.