Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A készletek kitartanak, de az ötödét nem tudják időben megenni. Bár a harmadik hullámban többen mentek boltba, de még mindig nem érte el az arány a járvány előtti szintet.
Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék, a háztartások 20 százaléka arra számít, hogy nem tudja a lejárati időn belül elfogyasztani a termékeket, ami több mint kétszerese a járvány első hulláma idején tapasztalt adatnak – derül ki a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület közös reprezentatív kutatásából.
A felmérés során megkérdezettek arról számoltak be, hogy a járványügyi helyzetben csökkent a háztartásukban elpazarolt élelmiszer mennyisége, ami annak köszönhető, hogy jellemzően több idő jutott az otthoni főzésre, étkezésre, de az emberek 57 százaléka úgy tapasztalta, csomagolási hulladékból több keletkezett, mint a járványt megelőzően.
A felmérésből kiderült, hogy a járvány első és harmadik hulláma között majdnem kétszer annyian híztak, mint ahányan fogytak, és a magyar lakosság testtömege átlagosan további 30 dekagrammal gyarapodott tavaly tavasz óta.
A második, illetve a harmadik hullám alatt is csökkent a fizikai aktivitás, a lakosság 38 százaléka 8 óránál többet töltött üléssel egy átlagos hétköznapon.
Tíz válaszadóból három egészségesebben igyekszik táplálkozni, elkezdett figyelni a kalóriabevitelre, a több zöldség- és gyümölcsfogyasztásra, de az otthoni élelmiszerbiztonságra is jobban odafigyelnek, mint a járvány előtt.
A felmérésből többek között az is kiderült, hogy az elsőhöz képest a járvány harmadik hullámában az emberek gyakrabban mentek boltba, de ez még mindig messze elmaradt a járvány előtti időszaktól, emellett továbbra is dinamikusan nőtt az élelmiszert online vásárlók aránya.
A felméréshez használt "Karanténkutatás 2.0" című online kérdőívét 1910 ember töltötte ki idén májusban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.