Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány legalább hetenként hajt végre óriási átcsoportosításokat a költségvetésben, ami lényegében fikcióvá teszi a tavaly elfogadott költségvetési törvényt.
Most például a hétfő este közzétett határozatban 127 milliárd forintot – önmagában az éves kiadási keret mintegy fél ezrelékét – vesznek el a gazdaság-újraindítási programok általános keretéből, és ennek nagy részét, 100 milliárdot a Pénzügyminisztériumhoz, a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételeken és kiadásokon belül a tőkeemelések előirányzatának beruházások nevű sorára tesznek át. Hogy valójában miről van szó, az nem derül ki.
Ezen kívül a felsőoktatás kap ismét – az utóbbi hetekben nem először – 8 milliárdot, a kulturális intézmények és közgyűjtemények (múzeumok) több részletben 6 milliárdot, a Digitális Kormányzati Ügynökség beruházásokra összesen 8 milliárdot (ennek egy részét a kormány tartalékából), a büntetés-végrehajtás 2 milliárdot. Versenysportra, kiemelt egyesületeknek ismét jut egy milliárd, az egyházaknak működési, program és fejlesztési támogatásokra pedig két részletben csaknem egy milliárd, jórészt a gazdaság újraindítását szolgáló miniszterelnökségi fejezeti kezelésű előirányzatokból, de 200 milliót a Magyar Falu programból csíptek le egyházi célra.
Mivel egyebek közt a sportszervezetek, az egyetemek, az egyházak szinte minden héten kapnak kiegészítő összegeket, teljesen áttekinthetetlen, hogy végül mire mennyit költ a kormány, mert a pillanatnyi helyzetet lehetetlen összehasonlítani az eredetileg elfogadott idei költségvetéssel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.