Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy kormányrendelet az oka, ami előírja, hogy jobb alapanyagokat kell használni, de azok persze drágábbak is.
A 2021. szeptember elseje után megindított közbeszerzéseknél már kötelezően figyelembe kell majd venni azt a 676/2020-as kormányrendeletet, amit tavaly decemberben hirdettek ki. A jogszabály alapvetően átalakítja, megújítja az óvodák, iskolák és szociális intézmények részére biztosított étkezést.
A Napi.hu szerint a változás egyik következménye, hogy a 2022. január 1-től a közétkeztetésben felhasznált élelmiszerek legalább 60 százalékának hazai forrásból kell származnia (vagy úgynevezett rövid ellátási láncon keresztül), de ezt az arányt 2023. január elsejétől már 80 százalékra emelik. A módosítás másik következménye a szezonalitás, a tárolási és szállítási kapacitások átalakulása, amik az árakra is hatással vannak:
a szakmai szervezetek úgy számolnak, hogy akár 30-40 százalékkal is növekedhetnek a nyersanyagárak és ezáltal a menza költsége.
„Az, hogy ebből a szülők mit fognak megérezni, csak az önkormányzatokon múlik, hiszen ők állapítják meg a fizetendő térítési díjakat” – írta a lap.
A Magyar Közétkeztetők Szövetsége már elő is állt egy ajánlással, ez alapján pedig látni, hogy mennyivel drágulhat jövő januártól a bölcsődei, óvodai, iskolai étkezés. Az ő kalkulációjuk szerint egy most 322 forintos óvodai ebéd jövőre 434 forintra, az iskolásoké 437-ről 589 forintra emelkedne. A gimnáziumokban jelenleg érvényes 522 forintos ebédár 705 forint lenne jövőre az ajánlás szerint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.