Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A busás vagyonjuttatást egy törvénytervezet félreeső pontjába dugták el.
Ami késik, nem múlik: mostanra kiderült, hogy az Óbudai Egyetemet fenntartó közhasznú alapítványt sem hagyja zsíros vagyonelemek nélkül az állam. A Rudolf Kálmán Alapítványról áprilisban még azt írtuk, hogy több más kiszervezett egyetemhez képest csupán néhány üres telekhez jut, ám most a Népszava különböző jogszabálytervezetek alapján arról ír, hogy
a Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.-vel, illetve 150 milliárdos pénzügyminisztériumi vagyonrésszel gazdagodhat az alapítvány, amely kuratóriumának Varga Mihály pénzügyminiszter az elnöke.
Jól kitöm néhány új egyetemi alapítványt, de többeket üres zsebbel indítana útnak a kormány
Az újonnan modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványok között van olyan, amelyik semmilyen konkrét vagyonelemhez nem jut, de olyan is, amelyik csak üres telkeket kap. Két esetben a Corvinus Egyetemhez hasonlóan állami részvénypaketthez juttatják őket, sőt az egyik új fenntartó egy stadionos cég felét is megkapja.
A lap szerint mindez az „egyes képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat, egyik eldugott pontjából derül ki. A 150 milliárdos vagyonrészt a Gazdaság Fejlesztési Magántőkealapnak a jelenleg a Pénzügyminisztérium tulajdonában álló három darab befektetési jegye képviseli.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.