Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A szakszervezet jogorvoslatot kér egy diszkriminatívnak tartott intézkedés miatt, és „minden lehetséges eszközt be fog vetni a korrekt megállapodás kikényszerítéséért”.
Diszkriminatívnak tartja a MÁV-START év végi pótlékpénzének elosztását a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Az átlagosan 80-120 ezer forintos „rendelkezésre állási pótlék” a december 7-i vezérigazgatói utasítás szerint ugyanis azoknak jár, akiknek a decemberi távolléte „meghatározott mértéken alul marad, így hozzájárul a hatékony és biztonságos munkavégzés, valamint az év végén fokozottan elvárt színvonalú vasúti szolgáltatások fenntartásához”.
A limit mindössze két nap,
amin többen már akkor túl voltak, amikor az utasítás megjelent.
Azok a munkavállalók is elesnek a juttatástól, akik a hónap kezdete óta „más jogcímen”, például előre engedélyezett érdekvédelmi munka miatt voltak távol. Így érintettek a szakszervezeti tisztségviselők, az üzemi tanács tagjai és a munkavédelmi képviselők is.
A döntés a VSZ elnöke szerint ez sérelmes és felháborító megkülönböztetés. De Meleg János szerint „legalább ennyire felháborító”, hogy azokat is kizárták a juttatásból, akik éves szinten 21 napnál többet hiányoztak, akár hosszas betegség, akár munkahelyi baleset miatt.
A szakszervezet a közlemény szerint jogorvoslatot kér.
Meleg János a Mércének úgy nyilatkozott, hogy a nagyjából 4 ezer dolgozót érintő diszkriminatív intézkedés miatt akár vonatkimaradásokra is lehet számítani az év végén.
A szakszervezeti elnök azt mondta a lapnak, hogy eddig kiegyensúlyozott volt a kapcsolat a vasúttársaság vezetésével, amely azonban a jelenlegi utasítás közzététele előtt nem tárgyalt velük. Az érdekképviselet így minden lehetséges eszközt be fog vetni a korrekt megállapodás kikényszerítéséért. Ebbe beletartozik, hogy a vasutasok az „ünnepek előtt a megmaradt munkaidő-kedvezményüket is mind fel fogják használni, ami a szolgáltatásban okoz majd fennakadásokat”, mert bizonyos járatokra nem lesz személyzet.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.