Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nitrogénművek korábban azonnali jogvédelmet kért, de ezt elsőfokon elutasították. Ez ellen nyújtanak be fellebbezést.
A Nitrogénművek fellebbezést nyújt be, amiért a Fővárosi Törvényszék a minap elutasította az azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmüket – közölte a milliárdos Bige László érdekeltségébe tartozó társaság csütörtökön.
Az elsőfokú, nem jogerős döntésről a kormányközeli Magyar Nemzet írt korábban, a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) kapott információk alapján. Cikkükben azt is megemlítették, hogy a döntés ellen nyolc napon belül van lehetősége fellebbezni Bige cégcsoportjának a Kúriánál. Ha ezt megteszik, akkor a Kúria döntéséig nem kell befizetniük a csoportra még októberben, a GVH által kiszabott 11 milliárd forintos bírságot.
A Nitrogénművek most azt közölte, hogy élnek ezzel a joggal, hogy fenntarthassák a folyamatos termelést. Azt is írták, hogy a bírság összege elérhető a vállalatcsoport számláin, de a működésüket kockáztatnák, ha ezt befizetnék most.
Bige László cégcsoportja azt követően kapott jelentős bírságot, hogy a sajtóban megjelent felszólalásaiban több kormánykritikus megjegyzést tett, illetve állította, hogy az ellene indult „hadjáratra” a miniszterelnök, Orbán Viktor adott engedélyt.
Bige Lászlóval a hvg360 is készített interjút, azt itt olvashatják:
Bige László: "Annyit adok Márki-Zaynak, amennyit kér"
A szorongatott helyzetű műtrágyamágnás sem eladni, sem bezárni nem akarja érdekeltségeit, miközben a hatalom szerinte tönkre akarja tenni, hogy olcsón megszerezze a birodalmát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.