Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A részletekkel viszont adós maradt.
Falusi csokból építkező háromgyerekes családot látogatott meg Orbán Viktor miniszterelnök Kónyban, ahol a tűzoltóként dolgozó családfő beszámolója után megállapította: „Szóval ezek beváltak. Az összes támogatási forma a családoknál bevált,
ezért majd április után – persze csak akkor, hogyha mi nyerünk – ezeket mind meg is fogjuk hosszabbítani, sőt kiegészítjük és fel is erősítjük őket.”
Hogy a kiegészítés és a megerősítés alatt mit ért, azt nem részletezte.
Közölt viszont részleteket a családlátogatásról az állam által fenntartott közmédia részeként működő MTI, amely néhány perccel azután, hogy a miniszterelnök oldalán megjelent a videó, már ki is adta a kapcsolódó hírt. Ebből kiderül, hogy sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Tóth Gábor tűzoltónál és feleségénél, valamit három gyereküknél, 9 éves Milánnáé, a 4 éves Írisz Máriánál és a 3 éves Áron Máténál járt. A miniszterelnök természetesen ajándékot is vitt a gyerekeknek.
Orbán hétfőn egy 2009-ben bezárt, nemrég azonban újranyitott óvodát látogatott meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.