Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A fideszes polgármester szerint olyan léptékű fejlesztéseket terveznek, amiket önállóan nem tud megoldani.
A magyar állam már a következő hónapban megszerezheti a debreceni repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét, az önkormányzat térítésmentesen adja át a többségi üzletrészt – döntött csütörtökön a város közgyűlése.
Papp László fideszes polgármester azt mondta, hogy a repülőtér stratégiai fontosságú a város számára, az állam korábban is támogatta a légikikötő fejlesztését, ezáltal válhatott az 2019-re a térség legforgalmasabb repülőterévé, megelőzve Kassát és Nagyváradot. A kormány 2020-ban például több száz millió forint támogatást adott a reptérnek a koronavírus-járvány miatt.
A jövőben azonban olyan léptékű fejlesztéseket terveznek, amelyek nem valósíthatók meg komoly állami szerepvállalás nélkül – mondta. Ezután felidézte, hogy 2,4 milliárd forintból új tűzoltólaktanyát építenek, speciális repülőtéri tűzoltók állnak munkába, és megkezdődik az új kifutópálya tervezése. Hozzátette: cserélni kell a repülőtér navigációs rendszerét, de azt csak az új kifutóval együtt lehet megvalósítani, ami önmagában tízmilliárdos beruházás. Ilyen nagyságrendű fejlesztést az önkormányzat nem tudna finanszírozni – indokolta az állami szerepvállalást Papp László.
Lesz repülőtere a magyar államnak, csak nem Budapesten
A debreceni önkormányzat az elmúlt években többségi tulajdonrészt szerzett a helyi repülőteret üzemeltető cégben, most ezt átadja az államnak.
Kiemelte ugyanakkor, hogy az állam csak a repülőteret működtető cégben szerez többségi tulajdont, a repülőtéri terület, infrastruktúra továbbra is teljes mértékben önkormányzati tulajdonban marad. Az előterjesztést az önkormányzati képviselők nagy többséggel fogadták el.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.