Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Vajon mekkora lehet a jegybank valós vesztesége, és mit szól majd ehhez a korábbi nyereséges működésért sokszor önmagát fényező jegybankelnök? De legfőképp miből fogja betömni a lyukat?
Riadót fújt a minap Varga Mihály pénzügyminiszternél Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, arra figyelmeztetve, hogy ezermilliárd forintos lyukat üthet a költségvetésben a jegybank vesztesége, valamint az, hogy a kamatemelésekkel együtt megugranak az állam adósságterhei is. A jegybankelnök azt is jelezte, hogy vége a korábbi jegybanki pénzpumpának, amivel jó 11 ezermilliárd forintot öntöttek a gazdaságba nem szokványos eszközökkel.
A HVG arról ír, hogy ez már-már felér annak elismerésével, hogy a laza monetáris politikájával a jegybanknak is köze van az egekbe szökő inflációhoz, Varga Mihály mégsem ütötte le a magas labdát, hiszen az inflációt tekintve neki is van vaj a füle mögött, még ha nem is csak rajtuk múlt az egész.
A cikket teljes terjedelmében elolvashatja a csütörtökön megjelenő HVG-ben, illetve a hvg360-on.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Augusztus 5-ig várják a pályázatokat a Dunaferr-utódcég működőképes eszközeire, amelyekért valamivel több, mint 14 milliárdot kell fizetnie a leendő tulajdonosnak.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.