Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az NFL nagydöntőjét hazai csapat játssza az 1700 milliárd forintos stadionjában, de hosszú távon megéri a befektetés.
Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra játsszák a Super Bowlt, azaz az Egyesült Államok amerikaifutball-ligájának nagydöntőjét: a fináléban – amely minden évben a legnézettebb sportesemény a tengerentúlon – a Cincinnati Bengals csap össze a Los Angeles Rams csapatával. Mivel a rendezési jogot évekkel előre osztják ki, szerencsés egybeesés, hogy a Los Angeles hazai pályán játszhat a 2021-ben átadott SoFi Stadionban, amely nem kevesebb mint 5,5 milliárd dollárba, azaz nagyjából 1700 milliárd forintba került, és a világ legmodernebb sportpályájának mondható.
Tavaly a floridai Tampa Bay Buccaneers csapata volt hasonlóan szerencsés helyzetben, és mint akkor részletesen írtunk róla: a hazai pályán rendezett Super Bowl még a pandémia súlyosabb időszakában is hatalmas gazdasági löketet adott a városnak.
A nagybetűs kecske, aki egy este alatt rendberakhatja egy floridai város gazdaságát és hírnevét
Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezik az 55. Super Bowlt, azaz az Egyesült Államok amerikai foci bajnokságának (NFL) nagydöntőjét: a floridai Tampa Bay Buccaneers csapata lesz a történelemben első, amely hazai pályán fogadhatja ellenfelét, a címvédő Kansas City Chiefst. A meccs mind sporttörténelmileg, mind gazdaságilag kulcsfontosságú.
Ez idén sem lesz másképp – derült ki az inglewoodi polgármester (Los Angeles külvárosa, ahol a SoFi Stadion található), James Butts szavaiból. Butts szerint több tízezer látogatóra kell számítani, akik a város gazdaságát 500 millió dollárnyi (közel 160 milliárd forint) költéssel lendíthetik fel. Hozzátette: a stadion szerepet kap majd a 2026-os foci-vb-n és a 2028-as olimpián is. Emellett természetesen hétről hétre használja a város mindkét NFL-csapata, a Rams és a Chargers, valamint az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban is szerepe lesz jövőre.
A nagydöntőre 100 ezer férőhellyel készülnek, amelyek darabjáért 3-14 ezer dollárt (közel 1-4,4 millió forint) fizettek a szurkolók. Mára jegyet már csak másodkézből lehet szerezni, de a nepperek még meccsnapon is legalább 5000 dollárt (több mint 1,5 millió forint) kérnek egy jegyért. A látogatók emellett pár tízezertől akár egymillió forintnak megfelelő összegnél is többet költenek csak parkolásra, de az árak a büfében is csillagászatiak.
A tavalyi nagydöntőt az amerikai lakosság harmada, közel százmillió ember nézte élőben, és nem véletlen, hogy ekkor kerülnek a legtöbbe a reklámszpotok is a közvetítés során. Idén 7 millió dollárt, azaz nagyjából 2,2 milliárd forintot kérnek el egy mindössze 30 másodperces hirdetésért, így nem meglepően csak a legnagyobb cégeket láthatják majd, akik az amerikai közvetítést követik – cserébe maguk a reklámok roppant szórakoztatóak szoktak lenni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.