Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kiszámolta az ingatlan.com, hogy mennyi pluszpénzre van szükség, ha egy család egy szobával nagyobb lakást szeretne úgy, hogy a mostani lakását eladja. Az adóvisszatérítés önmagában nem elég, de hitelt felvenni egyszerűbb lehet vele.
Tízből négyen lakáscélra is költenének a gyereket nevelők szja-visszatérítéséből – mutatta ki az ingatlan.com felmérése. Ez valószínűleg a legtöbbeknél felújítás lesz, a portál viszont azt is megnézte, mennyi pénzre volna szükség ahhoz, hogy a család egy szobával nagyobb lakásba költözzön.
Akik Budapesten egy 12 négyzetméteres szobával nagyobb lakásba költöznének és a mostani lakásuk eladásából befolyó pénzt is erre szánják, azoknak a fővárosi átlagos kínálati négyzetméterárak alapján a lakáseladásból érkező pénz mellett további 12,4 millió forintra van szükségük, 5 százalékos áralkuval kalkulálva 9,7 millió forintot kell szerezniük. A kerületek között jelentősek az eltérések: XI. kerületben 11,1 millió forinttal érdemes kalkulálniuk a vevőjelölteknek, a XIII.-ban 10,4 millió forinttal, a VIII.-ban 8,6 millióval.
Vidéken az átlagos kínálati árak alapján Zalaegerszegen és Nyíregyházán épp 5 millió forint alatt, Kaposváron, Miskolcon és Szolnokon valamivel 4 millió forint fölött kell még pénzt szerezni ahhoz, hogy egy szobával nagyobb lakásba lehessen költözni, ha az 5 százalékos alkuval számolunk. A legolcsóbb Békéscsaba, ahol 3,97, valamint Salgótarján, ahol 2,64 millió forint egy plusz szoba ára. A drágább megyeszékhelyek közül Veszprémben 7,96 milliós összeg kell a 12 négyzetméteres szobához. Ugyanez Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron, Szegeden, Tatabányán 5,64–7,64 millió forintba kerülhet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.