Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tíz legnagyobbat dráguló termék közül hét élelmiszer, de még az üzemanyag is bekerült a tízes lista végére, annyival drágább, mint tavaly ilyenkor volt. Négy olyan termékcsoport van a 140-ből, amelynek csökkent az ára.
2007 augusztusa óta nem látott szintre, 8,3 százalékosra nőtt az infláció februárban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Termékcsoportokra lebontva is közzétették, hogyan változtak az árak.
A legdurvábban az „autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás” nevű csoport árai szálltak el, ennek logikus az oka: tavaly ilyenkor szinte mindenhol ingyenes volt a parkolás (a három szolgáltatást egybeveszik a számolásnál, ezért „csak” ekkora a növekedés, de néhány hely egyébként is volt tavaly télen, ahol fizetni kellett a parkolásért, vagyis nem nulla volt az összehasonlítási alap, hanem országos átlagban 100-ról 368 forintra nőtt egy órányi parkolódíj). Ez után azonban egymás után hét élelmiszer következik a listán, de befértek a Top10-be a lakásjavításhoz szükséges termékek is. Az ármaximálás ellenére az üzemanyagok is becsúsztak még a 10. helyre, mivel a tavalyi nagy drágulás jelentős része az ősszel történt, vagyis a 2021. februárihoz képest még a 480 forint is nagy áremelkedést jelent.
A 10 legnagyobbat dráguló termék 2021. február és 2022. február között:
A KSH az árukat és szolgáltatásokat 140 csoportra osztja fel, ezek közül csupán négy olyan van, amelynek még most is csökkent az ára az egy évvel korábbihoz képest:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.