Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A spanyol kereskedelmi tengerészgyalogság hétfőn az orosz oligarchák elleni európai szankcióknak érvényt szerezve lefoglalt egy 130 millió euró értékű, 85 méteres, Valerie nevű jachtot, amely az orosz oligarcha Szergej Csemeszovhoz köthető - írja az El Pais spanyol lap híroldala.

Szergej Csemeszov az orosz állami fegyvergyártó vállalat, a Rosztek (vagy Rostec) vezérigazgatója. (A Rosztek egyik cége magyar helikopter-felújítási tendert is nyert az Orbán-kormány alatt.) Azt, hogy a hajó hozzá kapcsolható bonyolult céghálókon keresztül, a Pandora-iratokként publikált, nemzetközi újságíró csoportok által feltárt összefonódásokból derül ki, ebben az El Pais munkatársai is részt vettek.
A lap szerint a spanyol kormány az elmúlt hetekben már a tengerészeti főigazgatóságon keresztül bekérte az információkat azokról a hajókról, amelyek spanyol kikötőkben állnak és orosz tulajdonban vannak, vagy orosz felségjelzés alatt hajóznak. A spanyol haditengerészetnek nincs felhatalmazása arra, hogy lefoglalja a hajókat, így még vizsgálják, hogy milyen beavatkozással élhetnek, konfiskálhatják-e a vagyontárgyakat, ahogyan francia és olasz kollégáik teszik.
A hajó egyébként a Karib-tengeri Saint Vincent és a Grenadine-szigetekre van bejegyezve egy közbeiktatott cég nevére írva, ezt a megoldást éppen a valódi tulajdonos kilétének elrejtésére szokták alkalmazni. A spanyol hatóságok most amiatt tartják vissza a hajót, hogy kiderítsék, a tulajdononosa érintett-e az orosz gazdaság szereplőire kivetett szankciókban.
A Pandora-iratok szerint mindenesetre a hajó tulajdonosa egy olyan cég, amely Csemeszov mostohalányához köthető.
Borítóképünk Vlagyimir Putyin és Szergej Csemeszov tavaly júniusi megbeszélését örökíti meg.