Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A száguldó infláció és az ukrajnai háború miatt kialakult gazdasági válság arra ösztönözte a német kormányt, hogy évtizedek óta nem látott jelentős mértékben emelje a nyugdíjakat.
5,35%-os lesz az emelkedés az egykori Nyugat Németországban, ahol tavaly nem változott a nyugdíj, mert a Covid padlóra küldte a német gazdaságot is. 1983 óta nem volt ilyen jelentős mértékű emelés. Tegyük hozzá gyorsan, hogy ilyen nagy infláció sem.
Még nagyobb lesz a nyugdíjemelés az egykori NDK-ban, ahol pedig tavaly is volt növekedés, igaz, hogy minimális mértékben. 6,12 százalékkal nő a nyugdíjak értéke Németország keleti részén, 1994 óta ez a legnagyobb emelés.
Az infláció gyorsabb lehet
5%-nál gyorsabban emelkednek az árak Németországban, ahol ez kifejezetten magas inflációnak számít. "Teljesen megeszi az infláció a szép nyugdíjemelést" - panaszkodott a közszolgálati Deutsche Wellének Anja Piel, a legnagyobb szakszervezet, a DGB vezetőségi tagja.
Az infláció visszatérésével együtt pedig kiújult az örök vita a nyugdíjrendszerről. Elvben a nyugdíjak növekedési indexét a bérek emelkedéséhez igazítják a németeknél. Csakhát a bérből és fizetésből élőket is sújtja az infláció, de ezt nem mindenütt ellensúlyozza a jövedelmek növekedése. A DGB szakszervezetnek azért is nem tetszik a mostani nyugdíjemelés, mert az el van választva a bérek növekedésétől.
Mind a bérből és fizetésből élők, mind pedig a nyugdíjasok fő problémája az, hogy az infláció csökkenti az életszínvonalukat, mert az árak gyorsabban nőnek mint a háztartások bevételei. "A helyzet az, hogy a nyugdíjak reálértéke csökken" - összegezte a szakszervezeti vezető, aki a Deutsche Wellének nyilatkozott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”