Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A miniszterelnök szerint a kormány a családokat védi a háború okozta drágulástól. A hatásokról nem esett szó.
Július 1-ig meghosszabbította a kormány az árkorlátozásokat mind az élelmiszerek, mind az üzemanyagok esetében - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök saját Facebook-oldalán a szerdai kormányülés után. A kormányfő szerint ezzel a lépéssel a családokat védik a háború okozta drágulástól.
A kormány még január közepén rendelte el a finomliszt, a 2,8 százalékos UHT tej, a kristálycukor, a sertéscomb, az étolaj, valamint a csirke egyes részeinek (mell és far-hát) esetében, hogy ezeket februártól a tavaly októberi áron lehet árulni. Az erről szóló rendelet hatálya ennek a hétnek a vége volt. Az üzemanyagok egy részére tavaly novemberben vezettek be ársapkát, amit ez év elején május közepéig meghosszabbítottak.
Az intézkedéseket annak ellenére tartja érvényben a kormány, hogy számtalan negatív következménnyel járnak, sőt jó eséllyel kimondottan károsak. A folyamatos drágulás miatt ugyanis magasabb áron kell a kereskedőknek beszerezni az érintett termékeket, az árstop miatt pedig az övék a veszteség. Ennek egyelőre a benzinkutaknál volt látványosabb hatása, előbb több kutat bezártak, majd az oroszok ukrajnai háborújának megindítása után üzemanyag-ellátási problémák is adódtak. A kormány azzal igyekezett segíteni a kutasokon, hogy literenként 20 forinttal csökkentette az üzemanyagok jövedéki adóját, ami azonban az érintettek szerint "csak a villanyszámla kifizetésére" volt elég. A holtankoljak.hu szerint ugyanis a 95-ös benzin ára árstop nélkül 591, a gázolajé 674 forint lenne a héten. A kutasok nincsenek elragadtatva, de még várják a rendeletet:
Május végéig bírják a családi kutak a benzinárstopot
A jelenlegi állami kompenzáció duplájára van szükség a Független Benzinkutasok szerint, hogy a két hónappal meghosszabbított árkorlátozások mellett ne kezdjenek százával bezárni a kutak.
Az élelmiszerek esetében is folyamatos a drágulás. Mint a húsvéti hétvége előtt megírtuk,
A kereskedők várhatóan beruházások, beszerzések átütemezésére kényszerülnek a lépés nyomán:
Vámos György: Beruházásokat, beszerzéseket ütemezhetnek át az árstop miatt a kereskedők
Vámos Györgynek arra is volt tippje, miért csak két hónapra hosszabbított a kormány.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.