„Alakulunk” – ezzel a kommentárral tett ki egy fotót a Facebookra Orbán Viktor miniszterelnök, rajta azokkal, akikkel a kormányalakításról tárgyalt szerdán a Karmelitában. Az asztalnál kormányzati szinten teljesen új emberek is felbukkantak, mint például Nagy Márton.
Szijjártó Péter és Varga Mihály igazoltan volt távol.
Nagy Márton jelenleg Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági főtanácsadója, erre a posztra 2020 közepén érkezett a jegybank alelnöki székéből. Lényegében azóta pletykálják, hogy Nagyra előbb-utóbb fontos kormányzati poszt vár – mármint hivatalos poszt, gazdasági főtanácsadóként vélhetően jelentős befolyása volt a miniszterelnökre és a kormány gazdaságpolitikájára. Az biztos, hogy nyilatkozott különféle gazdaságpolitikai kérdésekben, ami arra utal, hogy eddig is több volt egyszerű háttérembernél.
Főtanácsadói kinevezése meglepetésszerű volt, de nem annyira, mint a Magyar Nemzeti Bankból (MNB) való távozása. Nagy Márton 18 évig dolgozott a jegybankban, lényegében teljes karrierjét ott töltötte. 1999-ben végzett a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, dolgozott az Államadósság Kezelő Központnál, majd az ING-nél vezető elemzőként. 2002-ben vezető közgazdasági szakértőként került az MNB-be.
Nagy a jegybanknál maradt, amikor 2013-ban Matolcsy György lett az elnök, sőt nemhogy maradt, 2015 őszére az alelnöki tisztségig vitte. Sokan Matolcsy jobbkezeként tekintettek rá, ráadásul olyan jobbkézként, aki a szigorú szakmaiságot képviseli az alkalmanként kevéssé földhöz ragadt víziókban gondolkozó jegybankelnök mellett. Az biztos, hogy a jegybank körüli botrányosabb ügyektől, például a „közpénzjellegét elvesztett” vagyonnal kitömött alapítványok felállításától sikerült távol tartania magát.
2020 májusában aztán a jegybank egy szűkszavú közleményben tudatta, hogy a monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnök lemondott tisztségéről. Ugyan a közlemény „más fontos vezetői megbízatást” említett, azonnal nem lehetett tudni, Nagy hová tarthat, sokan az MKB, a Takarékbank és a Budapest Bank egyesülésével születő új óriásbankot tippelték. Ez nem jött be, Orbán mellett kötött ki.
Mind a mai napig nem tudni, miért távozott a jegybanktól, korábbi pozíciója és a bejelentés hirtelensége mellett szinte biztosra vehető, hogy nem tervezett lépésről volt szó. Pletykák szerint megromlott a kapcsolata Matolcsy György elnökkel, ám az is lehet, hogy a jegybank (illetve Matolcsy) és a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium (illetve Varga) közti konfliktusok vezettek a távozásához.
Érdekes helyzetet eredményezhet, ha Nagy Márton valamiféle gazdaságpolitikai, fejlesztési tárcát kap a kormányban. Hiszen akkor még a mostaninál is jelentősebb ráhatása lesz a kormány fiskális politikájára, miközben a monetáris politikáért a volt főnöke vezette jegybank felel. A helyzet még érdekesebb lehet, ha Nagy Márton minisztériuma mellett megmarad a Pénzügyminisztérium, és újra Varga Mihály lesz a tárcavezető. Ebben az esetben – legalább – két gazdaságpolitikai központ lesz az új kormányban.