Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Zágráb 2019-ben kérte felvételét a közösséghez, januártól pedig csak euróval lehet majd fizetni az adriai nyaralások során.
117 igen és 13 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta a horvát parlament az euró bevezetéséről szóló törvényt, így az eurót hivatalosan 2023. január 1-jén bevezetik Horvátországban. Zágráb 2019 júliusában kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba.
A horvát boltokban az árakat szeptember 5-től kunában és euróban is ki kell majd írni, a kettős kijelzés pedig 2023 végéig érvényben marad. A kunát – az euró hivatalos bevezetésének időpontjától – költségek nélkül beváltják a bankok, a Horvát Posta és az állami pénzügyi intézet (FINA). A Horvát Nemzeti Bankban (HNB) pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.
Ahhoz, hogy bevezessék az eurót, az adott országnak meg kell felelnie valamennyi maastrichti kritériumnak. Ezek között szerepel, hogy az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga. További feltétel, hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát, és a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam tízéves lejáratú államkötvényeinek átlagos kamatlába.
Az Európai Unió Tanácsának végleges döntése Horvátország euróövezeti csatlakozásáról júniusban várható.
A horvát kormány csütörtökön fogadta el a 2022-es költségvetés módosítását, amelyet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A kabinet idén 2,6 százalékos deficittel számol a GDP arányában. A tervek szerint a GDP-arányos államadósság mértéke 2022-ben 3,6 százalékponttal 76,2 százalékra csökken. Zágráb módosította az inflációra vonatkozó előrejelzését is, és 2022-ben 7,8 százalék körüli átlagos éves inflációt prognosztizál, a költségvetésben korábban elfogadott 2,6 százalék helyett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.