Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
2015-ben 18 ajánlást fogalmaztak meg, ezekből mostanáig ötöt sikerült teljesíteni.
Magyarország teljesítménye továbbra is globálisan elégtelen – ezt állapítja meg a Népszava szerint a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) legfrissebb jelentése.
A páneurópai emberi jogi szervezet, az Európa Tanács jogi szakértőkből álló testülete 46 ország gyakorlatát vizsgálja, és 2015-ben 18 ajánlást tett a magyarországi hatóságoknak. A mostani jelentés – konkrétumok említése nélkül – azt is megjegyzi, hogy 2021 végéig Magyarország ebből
ötöt valósított meg.
A GRECO többek között kérte, hogy az Országgyűlés
A testület mindemellett ajánlotta a legfőbb ügyész újraválasztására vonatkozó előírások átgondolását is.
A friss jelentés nyilvános része csak a statisztikát tartalmazza, a teljes dokumentum közzétételét a magyar hatóságoknak kell jóváhagyniuk.
A magyar korrupció előre megy, nem hátra: már Románia és Kína is tisztább nálunk
Az EU második legkorruptabb országa Magyarország, de csak azért csúsztunk le az első helyről, mert Bulgáriában még többet romlott a helyzet, mint itthon - erre az eredményre jutott a Transparency International friss Korrupcióérzékelési Indexe. A többi visegrádi országtól látványosan leszakadtunk, és a helyzet a válság alatt csak rosszabb lett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.