Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Sokkal többet kér a MÁV az áramért a szállítmányozóktól, mint amiről előzetesen tájékoztatta őket.
Nagyon megdrágult a vasúti áram – szaknyelven a pályahasználati díjban megjelenő vontatási villamos energia –, ezért az elmúlt hónapokban a vasúton szállított áru aránya csökkent, a közútié pedig nőtt Magyarországon – írja a 444.hu. Mint írják, jelenleg olcsóbb egy Szerbiából Szlovákiába tartó szállítmányt Horvátországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül körbevinni, mint átvágni vele Magyarországon.
Az áram ára az ország vasúti hálózatának legnagyobb részét felügyelő MÁV által fenntartott vonalakon nőtt jelentősen: míg tavaly 1 kWh 33-34 forint volt, idén akadt olyan hónap, amikor 170 forintba került. A Nyugat-Magyarországon üzemelő GYSEV pályáin idén minden hónapban 42,70 forint 1 kWh áram díja, és utóbbira hasonlítanak az árak a környező országokban is.
A lap azt írja, hogy az itteni pályahasználati díjak regionális szinten már tavaly is magasak voltak, aminek az az oka, hogy a magyar kormány – szemben a szomszédos államokkal és Németországgal – egyelőre nem élt azzal az EU által felajánlott lehetőséggel, hogy a járványra való tekintettel csökkentse, vagy akár teljesen eltörölje. A tagállamok június 30-ig jelezhetik ebbéli szándékukat. Kérdés, hogy Magyarország jelzi-e, ez ugyanis bevételkiesést jelentene a MÁV-nak.
A cikk szerint a vasúttársaságok árai között azért van ekkora különbség, mert máshogy szerződtek az áramvásárlásra. A GYSEV tavaly augusztusban előre leszerződött az egész idei évre akkor magasnak számító, 90 euró/mWh áron. A MÁV azonban – abban bízva, hogy az akkor már hónapok óta tartó drágulás megáll és visszafordul – kivárt, és csak decemberben kötött szerződést, akkor is csak az következő év első negyedévére. Addigra a 2022-ben átvehető áram ára 327 euró/mWh-ra emelkedett, Oroszország Ukrajna elleni inváziója nyomán pedig még tovább nőtt.
A MÁV jóval drágábban adja az áramot annál, amiről tavaly tájékoztatta a szállítóvállalatokat. Az áremelkedés ellensúlyozására a vasúti vállalatokat összefogó Hungrail nevű érdekvédelmi szervezet már tavaly ősz óta próbál kormányzati segítséget szerezni. Abban reménykednek hogy a kormány él az EU adta lehetőséggel, illetve egyéb javaslataik mellett kompenzációt kérnének a vontatási villamos energiára.
A cikkben arra is emlékeztetnek, hogy nemrég távoznia kellett a MÁV éléről Homolya Róbertnek. A leváltását hivatalosan nem indokolták meg, de a 444.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a munkájára az áramvásárlási ügy miatt nem tartott igényt a közlekedési terület új államtitkára, Vitézy Dávid.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
A miniszter szerint a 2026-os választásokon azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Ezzel formálisan kivonta magát egyik cége tulajdonosi köréből, ami egy 13. kerületi luxuslakás fölött is rendelkezik.
A beruházás a Zalazone tesztpálya köré fog összpontosulni.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
A Házasság első látásra sztárja szeretett volna lenni a Nagy Ő, de ez a szerep Stohlé lett.