Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A fertőzés vélhetően vadállatoktól származhat.
Gümőkórfertőzés jelent meg egy Komárom-Esztergom megyei szarvasmarha-állományban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A telep négy állata egy korábbi ellenőrzés során kétes reakciót mutatott, a Nébih vizsgálata a diagnosztikai vágás után erősítette meg a fertőzés gyanúját.
Az állományra forgalmi korlátozás érvényes, a szűrővizsgálatokat pedig folytatják, amíg teljesen fertőzésmentes lesz. Az EU, egységes vágóhídi hatósági állatorvosi felügyeleti rendszernek köszönhetően nem kerülhetett közfogyasztásra hús a fertőzött állatokból - írták.
A járványügyi nyomozás szerint a fertőzés vadállatoktól származhat. Az eset ellenére Magyarország megtarthatja a gümőkórmentes minősítést, mert a fertőzött telepek száma a megengedett érték alatt maradt - olvasható a közleményben.
A Nébih korábbi tájékoztatásai szerint májusban egy Csongrád-Csanád megyei állományban azonosították a gümőkórt, az év elején pedig egy Bács-Kiskun megyei telepet kellett fölszámolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.