Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kizárta, hogy a kata törvény „felpuhulna” a róla szóló keddi parlamenti szavazásig.
A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült – kommentálta a Világgazdaság online kiadásának kérdésére Parragh László, az MKIK elnöke az új katatörvényt, ami ellen kedden délelőtt tüntetni is fognak a Kossuth téren.
Parragh azt mondta, az MKIK még vár a végleges döntésre, valamint nem dolga minősíteni a politikai akaratot. „Mi letettük az összes verziót, illetve számítást az asztalra” – jelentette ki.
Kiszorult a katából? Ennyit veszíthet, ha átalányadózásra vált
Most könnyen kiszámíthatja, mennyi pénztől esik el a szigorúbb katával.
Az MKIK elnöke hozzátette: kizárt, hogy a kata tervezett módosítása még puhulna keddig, amikor a parlament kivételes sürgősségi eljárás keretében tárgyalja az előterjesztést, később pedig szavaz is róla. Arról is beszélt, hogy az MKIK a januári indulás mellett állt ki, a szeptemberi váltás miatt sok vállalkozónak kell újra elővennie a kockás papírt.
Az új katatörvényről itt írtunk bővebben:
Benyújtották a kata-szigorításról szóló törvényt
Az EU-nak tett magyar ígéretek nem nyugtatják meg a piacokat, ukrán védelmi miniszter a magyar-orosz kapcsolatok esetleges repedezéséről ír, Trump volt tanácsadója vallomást tesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.