Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alaposan megvizsgálta és megfontolta az elfogadott törvényt, és nem talált problémát.
Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam
– írta a Facebookon Novák Katalin köztársasági elnök, hozzátéve: „Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható.”
Novák ugyanakkor megfogalmazott némi visszafogott kritikát is:
Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a Kormány megfelelően segítse az érintetteket
– írta, hozzátéve, hogy „érzékelte a felháborodást”. (A Momentum ifjúsági tagozata például a Sándor-palota elé fújta fel a földre, hogy „Ne írd alá, Kata”, persze a több napja tartó hídfoglalások és tüntetések alighanem „érzékelhetőbbek” voltak ennél is.”)
A köztársasági elnök aggodalma azért nem tartott sokáig: „Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a Kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre” – nyugtatta meg az egész országot Novák.
A köztársasági elnök kifejtette azt is, „rajtunk kívül álló erők”, például a háború teszi kiszámíthatatlanná a jövőt, válsághelyzetben pedig „biztos kézre, hideg fejre és együttérző szívre van szükség”. Novák posztja tartalmazza azt a mondatot, amelyet talán ars poeticaként is lehet értelmezni tőle:
Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé.
A megváltozott katatörvény alapján 18 millió forintra emelkedik a bevételi értékhatár, de csak azok választhatják majd az adózási formát, akik a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók. Az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kormányzati indoklás szerint a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne. Mindez azt is jelenti, hogy a betéti társaságok is kikerülnek a katások köréből. A törvény ellen szinte minden érintett szakmai szervezet – művészek, könyvkiadásban dolgozók, futárok, fordítók, írók, színházi szakemberek, reklámszakemberek és így tovább – tiltakozott, a könyvelők szerint pedig ez minden idők legnagyobb adóemelése.
Cikkdossziénk a katatörvényről
A kata változásáról és annak következményeiről szóló további cikkeinket itt olvashatja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.