Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Péntek az utolsó munkanap a hétfői rezsiemelés előtt, égnek a vonalak a villamos műveknél.
Számos szolgáltató céggel szemben a Magyar Villamos Művek (MVM) telefonos ügyfélszolgálata nem érhető el éjjel-nappal, pénteken például csak 16 óráig hívható. Márpedig ez az utolsó nap az ügyintézésre azok számára, akik az augusztus 1-ji rezsiemelésre már valamilyen új konstrukcióban szeretnék kérni a számlázást.
Sokan vannak tehát, akik például átállnának átalánydíjas fizetésre, vagy éppen ellenkezőleg, a havi számlázást választják. Az ügyfélszolgálat ennek megfelelően túlterhelt, ahogyan az alábbi videó is bizonyítja, egyórás várakozásra mindenképpen érdemes berendezkednie annak, aki sorra akar kerülni.
Várakozás az MVM-ügyfélszolgálatra
A rezsiemelés előtti utolsó munkanapon.
Azért hátha tudunk segíteni. Olvassa el a cikkünket, amelyben az MVM kisokosa alapján próbáljuk elmagyarázni, hogy kinek milyen elszámolási megoldás volna jó az új rezsiszabályok szerint.
Az MVM kisokosa alapján magyarázzuk az új rezsidíjrendszert
A korábban a jogszabály alapján nehezen megválaszolható kérdésekre is választ ad az MVM. Egyebek mellett arra, elvész-e az adott hónapban ki nem használt „rezsicsökkentett" energiamennyiség, mennyit kell fizetniük a feltöltőkártyás ügyfeleknek és hogy mi történik, ha valaki év közben vesz egy lakást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.