Valami megmozdult az államilag támogatott napelemes pályázatok ügyében, ez az, amelyről nemrég írtuk meg, hogy annak ellenére senkivel nem kötöttek még szerződést, hogy már a választások előtt kiértesítették a jogosultakat, hogy részt vesznek a programban. Most a Portfolió szúrta ki, hogy a több tízezer beadott pályázatból eddig 497 esetben már megkötötte az állam a szerződést az igénylőkkel.
Tavaly decemberben és idén januárban Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyéből lehetett pályázni, ezeken a helyeken nyílt meg elsőnek a lehetőség. Ezekből a megyékből több mint nyolcezren pályáztak, ebből 497 esetben már alá is írta az állam a szerződést. Ugyanakkor még senki nem kapott pénzt.
Ahogyan arra a lap is felhívta a figyelmet, az érintett megyékben hét és fél hónapot kellett várni arra az eredményhirdetésre, amit a kiírás szerint elvileg 30 napon belülre ígért az illetékes tárca, illetve a lebonyolító szervezet. Csakhogy időközben a napelemes beruházásokhoz szükséges pénzügyi források is változtak, jelentős áremelkedés zajlik. Ráadásul a napelemes piacra a rezsicsökkentés szabályainak megváltoztatása után rászabadultak azok is, akik nem állami támogatásból, hanem kizárólag saját zsebből akarnak fizetni.
Az biztos, hogy a projekt rendkívül nagy csúszásban van, hiszen országos szinten jóval több mint 40 ezer pályázatot adtak be.
A lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési (RRF) pályázatot még tavaly írták ki, decemberben volt a pályázatok beadásának a határideje. Azért, hogy flottul menjen minden, két ütemben, régiónként lehetett pályázni. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy volt egy lista, amelyen azok a cégek szerepeltek, amelyekkel a kivitelezést végre lehetett hajtani. Az ügyfél kiválasztotta a céget, kifizette nekik a pályázatírás költségeit, energiatanúsítványt szerzett be, a többit a napelemes cég intézte. A pályázók nagy része, több tízezren, tavasszal jó hírt kapott: örömmel értesítette őket a kormány, hogy jogosultak a támogatásra. Ám ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyenek, támogatói okiratra, végleges döntésre lenne szükségük.