Tényleg háromszoros árat értek el a kis napelemesek, akik csatlakoztak az első aggregátorcéghez
Márciusban legalábbis. Volt, aki kilowattóránként majdnem 19 forintot zsebelt be, mert jókor töltött fel. Nem feltétlenül marad azonban ez így.
Márciusban legalábbis. Volt, aki kilowattóránként majdnem 19 forintot zsebelt be, mert jókor töltött fel. Nem feltétlenül marad azonban ez így.
Zsugorfláció a napelemes támogatásoknál: kevesebb pályázónak, számottevően kisebb támogatási intenzitással lehet háztartási napelemes rendszerhez jutni azután, hogy kifutott az utolsó kimondottan erre szolgáló program. Így is megérheti a pályázóknak, az ágazat viszont nem repes örömében, szerintük nem pályázatokkal kellene megoldani a kérdést.
A háztartások már több áramot termelnek, mint Paks.
Ausztrál kutatóknak sikerült rekordmagas, 803 Celsius-fokos hőmérsékletet elérniük azzal a napkollektoros rendszerrel, amely egy pontba fókuszálja a napfényt, hogy így termeljenek elektromos áramot. Az áttörést a megoldáshoz használt kerámiarészecskék jelentik.
Az erkélyeken is egyre több a napelem, de vajon megéri-e hosszú távon? – teszi fel a kérdést a német közszolgálati Deutsche Welle, amely arról is beszámol, hogy már csak két uniós államban nem engedélyezik ezt: Magyarországon és Belgiumban.
Éles kritikákat váltott ki a háztartási napelemes rendszerek elszámolásának átalakítását érintő kormányzati terv. Van, aki attól tart, hogy nem éri majd meg megújulókba fektetni a családoknak, hiszen a napelemes otthonok gazdái jövőre végleg búcsút mondhatnak a nullás éves számláknak. A kormányzat azzal nyugtatja a kedélyeket, hogy lesz még finomhangolás és igenis meg fogja érni, de azt még nem árulták el, pontosan hogyan.
Különösebb faxni nélkül lehet módosítani a napelemes és fűtéskorszerűsítéses pályázatok műszaki tartalmát – bizonyos határok között. A lépés felér egy beismeréssel: annyira elhúzódott az elbírálás és az elnyert támogatások folyósítása, hogy az érintettek közül csak kevesen tudják beszerezni pontosan azokat az eszközöket, amik a szerződésben szerepelnek, vagy tartani az eredeti költségtervet.
Április végén könnyített a kormányzat a napelemes pályázatok lebonyolításán: júliustól jelentősen egyszerűsödik a projektek adminisztrációja és elszámolása, de az érintettek szerint elkéstek vele, és más fontos kérdéseket is tisztázni kellene. Azok persze örülhetnek, akik a lassú elbírálás okozta csúszás, a mostani változásokig nehézkes adminisztráció, az emelkedő költségek és a majdani elszámolással és a rendszerek hálózati visszatáplálásával kapcsolatos bizonytalanságok ellenére mégis kitartottak. Van olyan cég, ahol három pályázóból csak ketten maradtak.
Az Energiahivatal augusztus végéig készíti el az első javaslatát, amely alapján a kormány eldönti majd, hol tartja fenn és hol oldja fel a tavaly októberben bevezetett zárolást.
A férfi ekkora emelkedésre nem volt felkészülve, a nem is tudja kifizetni a közel egymillió forintos összeget.
A szövetség úgy véli, csakis a napelemes rendszerek bővülésével lehet csökkenteni Magyarország villamosenergia-importját.
Csigalassúsággal halad, de legalább már 497 napelemes pályázat esetében szerződést kötött az állam. Igaz, ebből még egyet sem fizetett ki, ráadásul több tízezer igénylő áll sorban.
Nem sokkal a választások előtt még örömmel tájékoztatta az állam a napelemre jogosultan pályázókat, hogy pozitív elbírálásban részesültek, ám azóta síri csend: se szerződés, se pénz, az árak viszont megugrottak. Van, aki szerint a pályázatokat eleve dilettánsok írták ki, sokan már most százezreket buktak, és egy fillért sem kaptak az államtól. Hab a tortán, hogy a rezsicsökkentés kivezetésének váratlan bejelentése miatt most a napelemes piacra hirtelen rázúdultak azok is, akik zsebből kifizetnék a fejlesztést. Ám ők sincsenek könnyű helyzetben, mert senki nem tudja a gyenge forint ingadozása miatt, hogy mennyi lesz az annyi, mire az engedélyek is a kézben lesznek.
Tíz tippet gyűjtöttünk össze, ami akkor segít egy fenntarthatóbb otthon kialakításában, ha nincs lehetőségünk napkollektort felszerelni a házunkra.
A teljes holdfogyatkozást a másik oldalról is megörökítették.
Az út egyszerre termel fenntartható energiát és biztosít kibocsátásmentes közlekedést
A koronavírus-járványt kísérő korlátozások következtében sok helyen kitisztult a levegő, ami a napelemekre is hatással volt.
A projekt leírása szerint már három éve ontaná a nemzetközi piacra a napelemeket az EcoSolifer által megvalósított csornai gyár. Az üzemcsarnokban azonban a mai napig nem indult el a termelés, ami gyártósor híján nehéz is lenne. Az uniós támogatás miatt érintett OLAF a minap úgy döntött, közelebbről is megvizsgálja az ügyet – áll egy birtokunkba került dokumentumban. Az érintett cég állítja: nem tud a dologról. A beruházást jelentős hitellel segítő állami Eximbank pedig banktitokra hivatkozva nem ad érdemi tájékoztatást. A helyiek addig is figyelik, mi történik az ipartelepen.
Tényleg sérülhet a tető, ha a napelemes rendszer telepítése miatt meg kell bontani? Mennyit kell várni a szolgáltatói engedélyre? Ki és mikor kapcsolhatja rá a kis háztartási naperőművet a hálózatra? Egy példán keresztül bemutatjuk.