Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nyitott kérdés nem maradt, teljes nyugalommal várjuk az Európai Bizottság vasárnapi bejelentését a Magyarországot érintő eljárás ügyében - állította a miniszter a szombati kormányinfón.
Gulyás Gergely a szombati kormányinfón beszélt a kondicionalitási eljárásról, a helyreállítási alapról és a hétéves költségvetési időszak programjairól.
Az elsőről azt mondta, nyáron intenzíven tárgyaltak az Európai Bizottsággal, "nyitott kérdés nem maradt", mert a kormány vagy elfogadta, amit a Bizottság kért, vagy kompromisszumra jutottak.
Ezeket megtárgyalta és jóváhagyta ma a kormány, mondta Gulyás, és hétfőn valamint pénteken kerülnek az országgyűlés elé, novemberben léphetnek életbe, ezt követően érhet véget a kondicionalitási eljárás.
A kölcsönös bizalmatlanság helyett a kölcsönös bizalomra fektették a kapcsolatot a Bizottsággal, mondta Gulyás. A miniszter azt "kérte" a parlamenttől, hogy a törvénytervezeteket részesítsék előnyben, azoknak valósággá kell válnia, ez is a vállalás része.
Részletek erről nem jelennek meg a vasárnapi bizottsági EB-ülésig, vasárnap a Bizottság is kommunikálni fog az ügyben, majd Navracsics Tibor is áll a sajtó rendelkezésére.
A magyarok érdeke, hogy a kondicionalitási eljárás szűnjön meg, mert így juthatunk pénzhez. Egy kérdésre válaszolva azt is elmondta a miniszter, hogy ha az uniós pénzek megjönnek, akkor lesz pedagógus béremelés.
A hvg.hu azon kérdésére, hogy számolnak-e vészforgatókönyvvel, Gulyás azt mondta, megvan az uniós döntéshozatal rendje és emiatt teljes nyugalommal várják a vasárnapi bizottsági bejelentést.
A kormányinfót részletesen itt követheti:
Meghosszabbítja az árstopokat a kormány - élőben a kormányinfóról
Szombat délelőtt kormányülést tartottak, a legfontosabb döntésekről pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számol be.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.