Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Így a 2,5 millió jogosultnak az állami költségvetés legfeljebb 25 milliárd forintot osztana szét.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában egyebek között bejelentette, hogy lesz nyugdíjprémium, ami pedig a 4 százalékos GDP-növekedés alapján érkezik. Pontos összeg ugyanakkor nem hangzott el.
Farkas András, a Nyugdíjguru alapítója úgy számolt, hogy az összeg 10 ezer forintot jelenthet.
A számítási képlet a következő: a novemberi ellátás egynegyedét (de legfeljebb 20 ezer forintot) kell megszorozni annyival, amennyivel a GDP tényleges növekedése meghaladja a 3,5 százalékot (de legfeljebb 4-gyel). Mint írta, 4 százalékos várt növekedés esetén a nyugdíjprémium maximuma 20000 x 0,5 = 10.000 forint.
Farkas András szerint így a 2,5 millió jogosultnak az állami költségvetés legfeljebb 25 milliárd forintot osztana szét.
A szakértő egyébként csalódott. Mint írta: „Ezzel a megoldással a kormányzat sajnos félresöpörte azt a javaslatomat, amely szerint a 13. havi nyugdíj visszavezetésével okafogyottá vált nyugdíjprémiumra szánt összeget (idén egyébként a költségvetési törvényben szereplő 68 milliárd forintot) ne a két és félmillió lehetséges jogosult között porlasszák el (ugyan mit ér egyszeri tízezer forint a megvadult infláció közegében), hanem a mélyszegénységbe süllyedő 300 ezer nyugdíjas között osszák szét szolidaritási segélyként”.
Farkas szerint ha csak a fél százalékos szorzóval 25 milliárd forintba kerülő nyugdíjprémium összegével számolunk, ezt a legrászorultabb 300 ezer nyugdíjas között szétosztva részükre életmentő 80 ezer forintos egyszeri segély lehetne. Megjegyezte:
Ők azonban még tízezer forintra sem lesznek jogosultak, hiszen az ellátásuk összege jellemzően alacsonyabb 80 ezer forintnál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.