Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A főpolgármester megígérte, hogy minden érintettnek egyszeri bruttó 200 ezer forintot adnak.
Személyesen ment egyeztetni a főpolgármester a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. sztrájkoló dolgozóival, akik kedd hajnal óta nem veszik fel a munkát, így szerdára lényegében teljesen leállt a hulladékszállítás Budapesten.
Csütörtök hajnali látogatásán, a Gyáli úti telephelyen Karácsony Gergely személyesen is megígérte, hogy minden érintettnek bruttó 200 ezer forintos egyszeri juttatást adnak a rezsi emelkedésének kompenzálására – a bruttó 120 ezer forintos karácsonyi jutalomtól függetlenül.
A Népszava szerint azt is mondta Karácsony, hogy mindent megtesznek a megoldásért, de ez időbe telik. Azt kérte, hogy addig találjanak valami átmeneti megoldást annak érdekében, hogy újra megindulhasson a szemétszállítás.
A munkavállalók – írja a lap – ugyan megértően hallgatták a főpolgármestert, a kukásautók mégsem indultak útnak csütörtök reggel. Király András, a munkavállalói delegáció koordinátora, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének (HVDSZ) 2000 elnöke azt nyilatkozta, hogy a városvezetés érveit meghallgatva úgy döntöttek, új javaslatot tesznek a munkaadónak, amelynek részletei még formálódnak. Azt nem tudta megmondani, hogy az újabb tárgyalási kör lezárulhat-e csütörtökön.
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a kukások alapvető problémája a bérük elértéktelenedése. A hulladékszállító dolgozók többsége jelenleg nettó 240 és 280 ezer forintot keres, az egyéb fizikai munkakörökben, például raktárban dolgozók bére pedig ennél is kevesebb. A dolgozói delegáció ezért a hulladékrakodóknak az eddigi, béren kívüli juttatások kivétel nélküli megtartása mellett 350 ezer forint nettó alapbért, sofőrök részére pedig 400 ezer forint nettó alapbért követel.
Hogy ki a felelős a helyzetért, és ki tudna pénzt szerezni a követelések teljesítésére, arról itt írtunk részletesen:
Lesz, aki elviszi a szemetet? Minden, amit a kukások munkabeszüntetéséről tudni lehet
Budapest több pontján sem vették fel a munkát a kukások, akik arra panaszkodnak, hogy a fizetésemelésüket eltüntette az infláció. A fővárosi szemétszállító cég elismeri, hogy bajok vannak, de ők az állami kukaholdingra hárítják tovább a felelősséget. A budapestiek pedig kíváncsian várják, mikor viszi el valaki a szemetet.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.