Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
500 felett az angol font, egy hajszálnyira a 450-től a dollár árfolyama, és az euró is minden korábbinál több forintba kerül, ismét.
Némi konszolidáció után tovább durvult a forint vesszőfutása csütörtökön. Kora délután az euróárfolyam új rekordja immár 433,6, de az angol fonttal szemben
áttörte az 500 forintos lélektani határt.
Ez valamikor fél három után történt, és azóta volt, hogy 502,4 forintot is elkértek egy fontért.
A dollárnál is közel egy hasonló lélektani határ, ott a 450-et nyaldossa, amelyet 50 fillérre közelített meg (449,48).
Az általános romló trendbe illeszkedő csütörtöki eseményekhez bizonyára köze lehet annak, hogy a jegybank, amely rendszeresen csütörtökön emel az egyetes betéti kamatán, ezúttal – mint azt korábban be is jelentette – nem emelt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.