Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Szijjártó Péter egyelőre nem mondta el, hogy mekkora állami támogatással valósul meg a beruházás, amely 1200 munkahelyet hoz létre.
Letették az alapkövét az év harmadik legnagyobb magyarországi beruházásnak, amelynek keretében 300 milliárd forint értékben épít üzemet a dél-koreai W-Scope Nyíregyházán. Az eseményen a külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy a dél-koreai W-Scope magyarországi üzeme az első Európában, és 1200 új munkahelyet hoz létre. A gyárban évente 1,2 milliárd négyzetméternyi elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfilmet fognak előállítani.
Szijjártó Péter azt nem árulta el, hogy mekkora állami támogatást nyújtottak a beruházáshoz. Azt mondta, annak mértékét az Európai Bizottság előtt zajló notifikációs folyamat lezárását követően hozzák majd nyilvánosságra.
A miniszter szerint az európai gazdaságot az elmúlt években két mélyütés is érte, az utóbbi az ukrajnai háború kirobbanása volt, amelynek súlyos következményei vannak, mivel a kontinens versenyképessége az orosz nyersanyagokra és a fejlett európai technológiára épült, de ennek az együttműködésnek a szálait mára gyakorlatilag mind elvágták. Azt a kormányzati kommunikációs panelt is előhúzta, hogy a szankciós politika megbukott, emiatt szöknek az égbe az energiaárak és az infláció.
„Az európai gazdaság rohamléptekkel halad a recesszió felé, ebben a helyzetben Magyarországnak nem lehet más a célkitűzése, minthogy kimaradjunk belőle” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ehhez a gazdasági növekedés fenntartására, jelentős beruházásokra van szükség.
Arról is beszélt, hogy az országában idén is megdőlt a beruházási rekord, ami szerinte annak köszönhető, hogy Magyarország a legnagyobb nyugati és a legerősebb keleti cégek találkozási pontjává vált a legmeghatározóbb világgazdasági folyamatban, az autóipari forradalomban.
Szerinte fontos, hogy Magyarországon Európában párját ritkító politikai stabilitás uralkodik, itt kell fizetni a legalacsonyabb adókat, továbbá nem alkalmaznak semmi diszkriminációt nemzetiség alapján a beruházó vállalatok között.
Azt is megemlítette, hogy a dél-koreai vállalatok mára a harmadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják az országban, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly érte el először az ötmilliárd dollárt és ezzel rekordot döntött, ráadásul a volumene idén további 17 százalékkal bővült, így újabb éves csúcs várható. Ez is mutatja szerinte, hogy rendkívül sikeres a keleti nyitás stratégiája, ahogyan az is, hogy 2010 óta 49 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma a tőle keletre eső világgal.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus a gyorselemzésében arra utal, hogy a miniszterelnök nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A külügyminiszter szerint a testületet „kicsinyes politikai bosszú” motiválja.