Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szén és a kőolaj átmenetileg nagyobb használata ellenére 2045-re elérnék a hazai klímasemlegességet.
Németország 2025-ig hatmilliárd euróra (2400 milliárd forint) növeli nemzetközi klímavédelmi hozzájárulását, ebből 170 millió eurót (68 milliárd forint) a klímakockázatok kezelésére szolgáló új globális alapba szánnak - közölte hétfőn Olaf Scholz német kancellár Sarm-es-Sejkben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).
A megújuló energiaforrásokra való átállás és a fosszilis üzemanyagokkal való takarékoskodás nemcsak klímavédelmi okokból fontos, hanem ennek biztonságpolitikai jelentősége is van - hangsúlyozta Scholz. A német politikus kijelentette: Németország a szén és a kőolaj átmenetileg nagyobb használata ellenére megtartja ígéretét és 2045-re megteremti a hazai a klímasemlegességet.
Scholz mindemellett ígéretet tett arra is, hogy megkétszerezi, vagyis kétmilliárd euróra növeli az erdők globális védelmére Németország által szánt összeget.
Rishi Sunak brit miniszterelnök felszólalásában gyorsabb ütemű harcot sürgetett a klímaváltozás ellen. Mint mondta, az Oroszország ukrajnai háborúja miatt megemelkedett energiaárak nem indokolják, hogy ellankadjunk a klímavédelemben. Sőt, gyorsabban kell cselekedni, mivel - mint fogalmazott - a klímabiztonság kéz a kézben jár az energiabiztonsággal.
Sunak megerősítette, hogy Nagy-Britannia a klímaváltozás által hátrányosan érintett országokat a jövőben erőteljesebben fogja segíteni. Ezzel kapcsolatban közölte, hogy London 2025-ig 1,5 milliárd fontot (690 milliárd forint) különít el erre a célra.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szintén arról beszélt, hogy országa továbbra is elkötelezett a karbonsemlegesség mellett, összhangban a 2015-ös párizsi klímaegyezménnyel.
Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentette, hogy 2025-ig hazája évi 1,8 milliárd euróra (723 milliárd forint) növeli a fejlődő országoknak szánt, éves klímavédelmi hozzájárulását.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.