Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ahol az önkormányzatoknak nincs hatáskörük a helyi taxizásban, ott akármikor emelkedhetnek a tarifák az árstop kivezetése miatt megugró üzemanyagárak miatt.
„Tudomásul kell venni, hogy eddig volt egy viszonylag kedvező és hosszú ideig tartó mozgástér, ami tovább nem fenntartható” – így reagált az Indexnek Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, amikor a benzinárstop kivezetésének a taxisokra gyakorolt hatásairól kérdezték.
„Az elmúlt napok kaotikus üzemanyag-ellátásból arra lehetett következtetni, hogy túl sokáig nem tartható fenn az üzemanyaghiány, ezért a kormány hozott egy gyors, ám annál egyértelműbb stratégiai döntést” – vélekedett Metál, akit a lap arról is kérdezett, hogy egyeztetett-e velük a döntés meghozatala előtt a kormány. Erre úgy válaszolt: szerinte a „kormánynak nincs szüksége arra, hogy ilyen és hasonló stratégiai döntések esetében szakmai szervezetekkel egyeztessen, hiszen a szaktárcák vezetői jól ismerik a kamarák és a szakmai szervezetek álláspontját a korábbi szakmai egyeztetéseknek köszönhetően”.
Metál szerint a taxisok most kénytelenek lenyelni a békát és fizetni a jelentősen megugró üzemanyagárakat. Költségeik növekedése azonban a magasba ránthatja az áraikat is:
Azokban a városokban, ahol a települési önkormányzatoknak nincs szerepvállalásuk a helyi taxitarifa megállapításában, akár holnaptól dönthetnek a taxisok és a fuvarszervező irodák a magasabb viteldíjak bevezetéséről. Azokban a városokban pedig, ahol hatósági áron fuvaroznak a taxisok, kezdeményezhetik a taxisok, a szakmai kamarák, valamint az érdekképviseletek a díjak emelését a költségeik komoly mértékű emelkedése miatt
– mondta.
Metál szerint az sem biztos, hogy az összes taxis ki fogja tudni termelni a benzinköltséget a magasabb üzemanyagárak mellett. „Ha a tarifaemelés olyan mértékű lesz, ami elrettenti az utast a szolgáltatás igénybevételétől, az a taxisnak bevételkiesést jelenthet, ami ebben a zűrzavaros gazdasági környezetben nem feltétlen hiányzik” – mondta.
A taxisok a benzinárstop kivezetése után több követeléssel fordultak a kormányhoz. Ezek között van például a tarifáik azonnali emelése, illetve adózási lehetőségeik pontosítása is.
Tarifaemelést és adókedvezményeket követelnek a taxisok a benzinárstop megszüntetése után
A miniszterelnöknek címzett nyílt levelükben nem utalnak konkrétan a hatósági üzemanyagár eltörlésére a taxisokat képviselő szervezetek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.