Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Karbonadót vezet be az EU minden olyan importtermékre, aminek előállítása káros gázok kibocsátásával jár. A kedd hajnali megállapodás értelmében ide tartozik majd az acél, a cement, de az elektromos áram is, ha importból származik.
Karbonadó bevezetéséről egyezett meg az Európai Unió kedden, egész éjszakán át tartó egyezkedés után. A megegyezés értelmében a vámot minden importtermék után kivetik, amelynek előállítása szennyezőanyagok kibocsátásával jár – írja a Reuters. A tagállamok képviselői és az Európai Parlament küldöttei hajnali ötkor jutottak megállapodásra arról, hogy szén-dioxid adót vetnek ki a következő importárukra:
Az ezeket az EU-ba importáló társaságoknak tanúsítványokat kell vásárolniuk, amivel fedezik a kibocsátott szén-dioxid-mennyiséget. A karbonadó mértéke a tervek szerint megegyezik azzal, amennyiért az EU-n belül működő cégeknek eddig is meg kellett vásárolniuk károsgáz-kibocsátásuk utáni szén-dioxid-kvótákat.
Ez az egyetlen olyan mechanizmus, amivel rábírhatjuk kereskedelmi partnereinket, hogy dekarbonizálják iparágaikat – idézte a hírügynökség Mohammed Chahimot, az EP tárgyalódelegációjának vezetőjét.
A lépés kiegyenlítettebbé teszi a versenyt az EU-n belül a szén-dioxid-kvóták miatt magasabb költséggel előállított és a lazább környezetvédelmi előírások miatt is olcsóbb külföldi termékek között. A karbonadóról szóló jogszabály életbe lépéséről várhatóan ezen a héten döntenek.
Az EU jelenleg ingyen szén-dioxid-kvóták kibocsátásával támogatja saját iparágait, hogy óvja őket a blokkon kívüli versenytől, de a karbonvám bevezetésével várhatóan kivezetik az ingyen kvóták intézményét.
A vám alól mentességet kaphatnak azok az államok, ahol az EU-val egyenértékű klímavédelmi szabályozás van érvényben, a Reuters szerint ez alapján az Egyesült Államok mentesülhet alóla. A karbonvám célja – más intézkedések mellett –, hogy az Európai Unióban az káros gázok kibocsátásának mértékét 2030-ra 55 százalékkal csökkentsék az 1990-es szinthez képest, és ezzel elkerülhetőek legyenek a klímaváltozás legsúlyosabb következményei.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.