Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A külügyminisztérium úgy tudja, hogy nincs fennakadás az építkezésben.
Nyomozást indítottak a kínai hatóságok a Debrecenben akkumulátorfólia-gyárat építő Semcorp Advanced Materials Group alapító-tulajdonosai ellen. Paul Xiaoming Lee és Tony Xiaohua Li házi őrizetbe került – adta hírül a 24.hu.
A cikk szerint a Kínában zajló intézkedések hatásait a Külgazdasági és Külügyminisztérium már korábban vizsgálhatta. A tárca a nyomozás magyarországi következményeit firtató kérdésekre nem válaszolt a lapnak, csupán annyit közölt, hogy a vállalattól kapott információk szerint nincs fennakadás a debreceni építkezésben.
A két férfit a múlt év végén gyanúsította meg a rendőrség azzal, hogy titokban külföldre akarták vinni a cégük tőkéjét, 1,4 milliárd dollárt (kb. 520 milliárd forint) csatornázhattak ki a Semcorp Csoportból.
A cég 2020-ban állapodott meg a magyar kormánnyal a debreceni beruházásról, amelyhez 13 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatást kaptak. A helybeliek nem kérnek az akkumulátorgyárból.
A 24.hu szerint a testvérpár elleni hatósági fellépésről Kínán kívül egy amerikai lap, a The Epoch Times írt először. Decemberi cikkük szerint a Semcorp – Kínában Yunnan Energy – részvényeinek értéke nagyot esett a kínai tőzsdén.
Nem ez az egyetlen debreceni beruházás, ami nem alakul zökkenőmentesen:
Rakják át Felcsútra, ha annyira biztonságos az akksigyár - forrtak az indulatok a debreceni lakossági fórumon
Európa legnagyobb akkugyára épülhet Debrecenben, de az ott élőknek nincs lehetősége megakadályozni a beruházást. Legalábbis a hétfői közmeghallgatáson nem derült ki, hogy akár egy kis halvány reménysugár is lehetne a beruházás megakadályozására, vagy legalább a költöztetésére. A polgármesternek sem lehet túl sok beleszólása a kormány kínai akkugyár debreceni megépítéséről való egyeztetésekbe, a jelenlegi hatósági engedélyeztetésekbe meg végképp.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.