Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Növekedett a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek forgalma novemberben.
7,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken novemberben, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez még mindig jócskán elmarad a járvány előtti időszak adataitól, 2019 novemberében kétmillió fölött volt a mutató.
A növekedés nagyrészt annak köszönhető, hogy a külföldiek a járvány lecsengésével egyre többet utaznak: 15 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el magyar szálláshelyeken, mint 2021 novemberében. A magyarok vendégéjszakáinál 1,6 százalékos volt a növekedés.
Az összes árbevétel bruttó 35 milliárd forint volt – egy évvel korábban 28 milliárd forint jött össze.
Az októberinél 272-vel kevesebb, összesen 2075 szálláshely volt nyitva a novembernek legalább egy részében, 43 szálloda és 113 panzió zárt be. A november nem épp a turizmus csúcshónapja, kevesebb hely szokott kinyitni energiaválság nélküli időkben is, de azért lehet látni a mostani számokon, hogy nagyobb bezárási hullám volt, mint egy évvel korábban: 2021 novemberében 182 olyan helyet nem nyitottak meg, ahol októberben volt még forgalom.
2022 első tizenegy hónapjában összesítve így is 46 százalékkal nőtt a magyarországi vendégéjszakák száma 2021 január-novemberéhez képest, a szálláshelyek bruttó árbevétele pedig 70 százalékkal, de ez a hatalmas növekedés nagyrészt annak tudható be, hogy 2021 első négy hónapjában gyakorlatilag minden be volt zárva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.