Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A német cég és az önkormányzat közt van jogvita az építkezés miatt.
Évek óta üresen áll egy Lidl-áruház Újbudán a Fehérvári úton, azonban a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalnak egy olyan előterjesztésről, amely pontot tehet a 2017 óta húzódó ügy végére – írja a Portfolio.hu.
A német diszkont áruház még a bolt felújítása miatt bonyolódott jogvitába az önkormányzattal, amely szerint nem bonthatták volna le a Fehérvári úton álló régi épületet. A Lidl mindvégig azt hangoztatta, hogy ők a Fehérvári út – Galambóc utca sarkán található elavult csarnok homlokzatát csak átalakították, meghagyva annak egyik falszakaszát is. Újbuda viszont másképp látta a helyzetet: szerintük az élelmiszerlánc földig rombolta a régi épületet, hogy utána annak a helyére egy új áruházat húzzon fel.
A közgyűlés most dönthet a Lidl építésjogi helyzetének rendezéséről, amely szerint az érintett tömb úgynevezett "zártsorú intézményi területfelhasználási egységbe" kerülne, áthidalva ezzel a problémát.
A Porfolio kereste a Lidlt is, amely még nem tudott arról nyilatkozni, hogy várható-e az üzlet megnyitása.
(A címkép illusztráció.)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.