Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az okot jó messze kell keresni.
Hétfőn arról írtunk, hogy szinte újjászületett a forint és 9 hónapos rekordot megdöntve 381,4-et ért egy euró. Kedden pedig olyan történt, amire tavaly április óta nem volt példa: 380 alá is benézett a forint.
A forint erősödése, ha minimálisan is, de tovább folytatódott. Szerdán az euró reggel hatkor 378,99 forintot, a svájci frank 383,08 forintot, a dollár pedig 353,60 forintot ért. Eközben az euró jegyzése a kedd esti 1,0721 dollárról 1,0718 dollárra változott.
Az, hogy az USA-ban 6,4 százalék lett az éves infláció januárban, azt jelenti, hogy hetedik hónapja csökken az árak emelkedése (júniusban 9,1 százalékon tetőzött), és a decemberi adathoz (6,5 százalék) is mérséklődött.
Ugyanakkor havi alapon 0,5 százalékkal emelkedtek az árak, ami megugrás a decemberi 0,1 százalékhoz képest. Mindkét adat magasabb az elemzők által vártnál, ez pedig ismét növeli a félelmeket, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed továbbra is az infláció megfékezésére fog koncentrálni – a cél nagyjából 2 százalék lenne –, és nem a gazdaságba fogja önteni a pénzt.
Mindemiatt pedig gyengült a dollár, ami kedvezett a forintnak, amely így erősödni tudott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.