„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A cég vezetősége által előterjesztett juttatási csomagot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is elfogadta.
A Penny-Market Kft. átlagosan 17 százalékkal emeli munkavállalóinak bérét április 1-jei hatállyal. A béren kívül a Penny dolgozói kapnak kafetéria-juttatást SZÉP-kártyán, teljesítmény-prémiumot és 86 százalékos hozzájárulást a helyi közösségi közlekedési bérletek árához.
A saját autóval munkába járóknak kompenzációként a cég (a hatályos kormányrendeletnek megfelelően) kilométerenként 30 forintot fizet.
Kazatsay Eszter, a Penny magyarországi kommunikációs vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a bérkorrekcióra 3,6 milliárd forintot fordít a cég.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2021-ben 4452 dolgozót foglalkoztató vállalat nettó árbevétele 321,577 milliárd forint volt, 4,374 milliárd forint adózott eredmény mellett.
És akkor megtudtuk, hogy Brüsszel és a Lidl miatt magas az infláció
Technikai recesszióban a magyar gazdaság, de a kormány így is büszke a tavalyi növekedésre, az inflációról pedig szerintük továbbra is más tehet. Egyre világosabban látszik, hogy milyen hatással vannak Oroszországra a szankciók, mi köze volt a földrengés rengeteg áldozatához a török építőiparnak, és mekkora kihívás lesz Magyarországnak a klímaváltozás elleni küzdelem.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.