Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Kap belőle a szociális és gyermekvédelem, de Rogán Antal minisztériuma is.
Milliárdokat csoportosított át a kormány a költségvetésben a Magyar Közlöny szerint. A legnagyobb tétel a rezsivédelmi alapból kivett 93 milliárd forint. Ebből egyenként 12-14 milliárdot kap a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer, a gyógyító-megelőző ellátás, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság és a szociális célú, nem állami humánszolgáltatások támogatása.
Ennél kevesebb, de több milliárd forint jut a kormányhivataloknak, a honvédelemnek, a rendőrségnek, a köz- és felsőoktatásnak.
A kormány rendkívüli tartalékából elvett 3,3 milliárd több mint felét a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának adták a Nemzeti Információs Központ kiadásaira és kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra. 600 milliót kap Berettyóújfalu a strand, uszoda és gyógyvizes fürdő bővítésére, valamint az ehhez kapcsolódó út- és parkolóépítést tartalmazó beruházás többletköltségeire.
Ezekhez képest kisebb összeg, 19 millió forint pluszpénz jut az Országos Mentőszolgálatnak személyi juttatásokra, de érdekes, hogy ezt a helyi önkormányzatok általános feladatainak működési célú támogatásából vették el.
Arról is döntött a kormány, hogy a Kecskeméti Ipari Park fejlesztése érdekében a következő két évben 7 milliárd forintot fordítanak a Dunaújváros–Szabadszállás és a Kistelek–Kiskunfélegyháza 132 kV-os távvezetékek kapacitásbővítésére összesen 50,5 kilométer hosszban, valamint a Cegléd–Szolnok, a Kecskemét–Kiskunfélegyháza MÁV, az Orosháza – Orosháza Üveggyár, a Sándorfalva–Fehértó, a Sándorfalva–Kistelek és a Kecskemét–Kecskemét Kósafalu kétrendszerű, 132 kV-os távvezetékek kapacitásbővítésére összesen 91,4 kilométer hosszban. Idén még csak 26 milliót költenek erre, de figyelemre méltó, hogy ezt a szakmai és társadalmi szervezetek támogatásából csípték le.
Máris módosította a kormány az alig egy hete hozott rendeletét is, amely szerint az Export-Import Bankról szóló törvényben „a befektetési alapkezelő is gazdálkodó szervezetnek minősül”, vagyis az Eximbank ezeknek is adhat hitelt, az ő hitelezésükre is vállalhat garanciát. Ezt úgy igazították ki, hogy nem az alapkezelőkre, hanem magukra az alapokra vonatkozik az átminősítés.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.