Döntött a Kúria: nem szedhet légiutas-adót a XVIII. kerület

Jogerős, hogy Pestszentlőrinc nem szedhet be ezer forintot a ferihegyi repteret használó nem kerületi lakosok után.

  • hvg.hu
Döntött a Kúria: nem szedhet légiutas-adót a XVIII. kerület

Megsemmisítette a Kúria a XVIII. kerületi légiutas-adót – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala. Mint írták, a testület nekik adott igazat az önkormányzattal szemben, és visszamenőlegesen megsemmisítette az erről szóló kerületi szabályozást.

Pestszentlőrinc önkormányzata januártól ezer forint légiutas-adót vetett ki minden felnőttre, aki a Liszt Ferenc repülőteret használja, és nem kerületi lakos. A bevétel egy részéből a városrész vezetése a repülőforgalom miatti zajterhelést tervezte enyhíteni.

A kormányhivatal február elején fordult a Kúriához az ügyben, mondván, a helyi adó bevezetése több jogszabályt sért és adatvédelmi aggályokat is felvet. Korábban már törvényességi felhívással is éltek, aminek a Szaniszló Sándor (Demokratikus Koalíció) vezette önkormányzat azonban nem tett eleget: nem szüntette meg a jogszabályellenes helyzetet. Azt is jelezték, hogy alapvetően nem értenek egyet a kormányhivatal álláspontjával.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa február 9-én úgy döntött, hogy a kerület egyelőre nem vetheti ki az adót, ám az akkor elrendelt ideiglenes alkalmazási tilalom még nem jelentette a rendelet megsemmisítését, csak azonnali jogvédelmet azok számára, akik kifogásolták.

A testület már akkor jelezte, hogy a végleges döntés meghozatalához több időre van szüksége, ez született most meg. A kormányhivatal közölte:

a Kúria most jogerősen kimondta, hogy a XVIII. Kerületi Önkormányzat légiutas-adóra vonatkozó rendelkezései jogszabályellenesek, ezért 2023. január 1. napjára visszamenőleges hatállyal ezen rendelkezéseket megsemmisíti.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.