Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyarázat: Gyurcsány.
Eredetileg is számolt azzal a kormány, hogy az M6-os autópálya egy szakaszát csak később tudják megépíteni – válaszolta a kormány az RTL kérdésére. A csatorna azt követően fordult kérdéssel Lázár János tárcájához, hogy az ATV híradója arról számolt be: azért csúszik a sztráda építése, mert „kifelejtettek” a közbeszerzési eljárásból egy nagyjából 200 méteres szakaszt a mohácsi csomópontnál, ami nem jelent meg a korábbi tervpályázatban sem.
A Jobbik baranyai önkormányzati képviselője az RTL Híradónak azt mondta, az új szakaszt 2020 óta építik, a hiányzó részre viszont – amit nulladik szakasznak hívnak - csak tavaly ősszel írták ki a közbeszerzési pályázatot. Schwarz-Kiefer Patrik szerint elfeledkezhettek a 200 méteres részről, emiatt később tudják majd átadni a határig tartó autópálya-szakaszt.
A kormány egészen más magyarázatot adott. Mint írták az RTL-nek, az érintett szakasz koncessziós szerződését még a Gyurcsány-kormány kötötte 2007-ben, a hiányzó részre a koncessziós társaságnak volt építési engedélye. Hozzátették, eredetileg is számoltak azzal, hogy ezt a szakaszt csak a jogi kérdések rendezése után tudják megépíteni, de az engedélyeket úgy adták ki, hogy a forgalom a többi sávon ki tudná kerülni a hiányzó részt.
További részletek az RTL híradójában:
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.