Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
6,2 százalékos lett a tavalyi hiány, egy jókora gázvásárlás dobta meg.
Egészen mostanáig azt hangoztatta a kormány, hogy 6,1 százalékos volt a költségvetési hiány 2022-ben. Csakhogy most a Központi Statisztikai Hivatal közzétette a részletes adatait, és ez alapján egy kicsivel még ennél is nagyobb a hiány: 4159 milliárd forint, azaz a GDP 6,2 százaléka.
Az államadósság 48 837 milliárd forint volt, a GDP 73,3 százaléka. Ez egy kicsit jobb, mint az eredetileg becsült adat, eddig úgy számoltak, hogy 73,5 százalékra csökkent a 2021-es 76,8-ról.
A kormány hazai használatra 4,9 százalékos hiánnyal büszkélkedett, de az EU-s módszertanban egy nagy gázvásárlást is hozzá kellett számolni ehhez, így ugorhatott 6 százalék fölé a mutató. Hogy hogyan állt össze a hiány, azt itt mutattuk be részletesen:
Kiderült, hogyan hozott össze 1,6 ezer milliárddal nagyobb hiányt a kormány 2022-ben
A gyerekesek szja-visszatérítése és az elmaradt uniós folyósítások közel 2 ezer milliárd forintos lyukat ütöttek az állam számára a bevételi oldalon 2022-ben. Eközben a kiadások elszálltak, plusz százmilliárdokat vittek el egyebek mellett a kiszervezett egyetemek, az államadósság megdrágult finanszírozása, a 13. havi nyugdíj. Végül a pénzforgalmi hiány másfélszerese lett az előirányzatnak.
A KSH most azt írta:
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.