Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Nem súlyos csak ellátási gondokat okozott Nagy-Britanniában a Brexit, azaz a szigetország kiválása az EU-ból: a felmérések szerint a külföldi turisták is elfordulnak az országtól, elsősorban a német és francia vendégek száma esik aggasztó mértékben.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások eltörlése után ismét fellendülésnek indult a brit idegenforgalmi iparág, ám hamar kiderült, hogy az EU-ból való kilépés miatt Nagy-Britannia már korántsem annyira népszerű az uniós turisták körében, mint Covid-pandémia előtt. Az EU-s állampolgárok ugyanis a Brexit óta már csak útlevéllel léphetnek be a szigetország területére, s a francia és német polgárok több mint felének nincs érvényes útlevele.
Ennek következtében a brit idegenforgalom számára legfontosabb európai küldőországokból jóval kevesebb vendég érkezik, s közben Nagy-Britannia megítélése is romlik: a franciák és a németek rendre hátrébb sorolják a szigetországot, mint azt a Covid és Brexit előtti években tették. 2016-ban a németek, illetve a franciák a hetedik és a kilencedik legjobb turista célpontként tekintettek Nagy-Britanniára, most a szigetország a 16. és a 14. helyet foglalja el.
A helyzet annyira súlyos, hogy a Nagy-Britanniához tartozó, és a francia partok közvetlen közelében lévő Jersey vezetői úgy döntöttek, a francia állampolgárok – ha csak egy napra érkeznek a szigetre – személyi igazolványok felmutatásával is beléphetnek, és nem kell útlevéllel igazolniuk magukat.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.