Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az OTP ukrajnai fiókjainak több mint 90 százaléka továbbra is működik.
„A banki dolgozók bejárnak a munkahelyükre, jobb, mint egyedül lenni otthon” – nyilatkozta a HVG hetilapnak adott interjúban Volodimir Mudrij, az ukrajnai OTP vezérigazgatója. Elmondta azt is, hogy az ukrajnai OTP-nek egy munkatársa már meghalt a háborúban, amikor Kremencsuk városát rakétatalálat érte. „Sajnos ő csak egy a bankszektor soraiból meghalt emberek közül.”
Mudrij szavai szerint a fiókjaik több mint 90 százaléka továbbra is működik, „az emberek rendkívül motiváltak, hogy működésben tartsák az országot”. Ezenfelül az ukrán jegybank irányításával kialakítottak egy „Power Banking” nevű rendszert, amely bankfiókok hálózatát hozta létre, hogy energiakimaradás esetén is működjön a szolgáltatás: „Minden bank gondoskodik olyan fiókokról, amelyeknek saját dízelgenerátora van, saját Starlink műholdas internetkapcsolata, az ATM-nek akkumulátoros áramellátása”.
A hitelezést az összes többi banki szolgáltatásnál jobban érintette a háború, egyes szegmensekben teljesen leállt, ilyen például a jelzálog-hitelezés. „Általában véve a hitelek iránti kereslet a korábbi nyolcadára-tizedére csökkent” – mondta lapunknak az OTP ukrajnai vezérigazgatója. Más a helyzet az agráriumban: „Ukrajna agrárország, a mezőgazdaság még mindig működik. Vetni és aratni kell, ehhez pénzre van szükség”.
Volodimir Mudrijt többek között arról kérdeztük még, inkább a külföldön dolgozók küldenek haza pénzt, vagy pedig az otthon maradottak utalnak a menekülteknek, illetve hogy milyen ma Ukrajnában magyar tulajdonú cégnél dolgozni. A teljes interjút az e heti HVG-ben és a hvg360-on olvashatja.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.