Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Utasai rekordprofitot hoztak a fapados légitársaságnak, a jövő pedig ennél is fényesebb a cég szemében.
Vége a tízeurós repülőjegyek korának – erről beszélt a Bloombergnek a Ryanair pénzügyi igazgatója a cég éves jelentésének bemutatása után. Neil Soharan szerint az utazók hajlandók is többet fizetni, így az új olcsó jegy már nem 9,99 eurót jelent majd, hanem ennek a dupláját.
Az áremelkedés mögött nem csak a működési költségek emelkedése áll, hanem a megnövekvő kereslet, amelyet a légitársaságok nem tudnak a végtelenségig kielégíteni, mivel a repülőgépgyártók lassan szállítják le a megrendelt gépeket - a Ryanair esetében ez Boeing flottája bővítését jelenti.
A cég ugyanakkor a repülőjegyen kívüli költések (például az elsőbbségi beszállás, a poggyász vagy a fedélzeti italok) esetében azt várja, hogy a járvány előtti, átlagosan 19 eurós szint 23 euróra nőhet majd.
A Ryanair hétfő reggel 1,43 milliárd eurós adózás utáni profitról adott számot március 31-én záruló tavalyi üzleti évére. Egy évvel korábban még 355 millió eurós veszteséget szenvedett el az ír fapados légitársaság – ezt követően kérte számon Michael O’Leary, a cég vezérigazgatója a magyar kormányon (az idióta jelzővel) azt, hogy extraprofitadó néven vetett ki légi utasaik után különadót.
A rekordnyereség hátterében 74 százalékos forgalomnövekedés áll, a Ryanair 168,6 millió utast szállított 12 hónap alatt, szemben a 2021. április-2022. március közötti időszak 97,1 milliójával. A cég erre az évre 185 millió utast tűzött ki célul.
A jegyek ára átlagosan 10 százalékkal nőtt a Covid előtti szinthez képest. A járványt maga mögött tudta a cég abban az értelemben is, hogy mára szinte valamennyi dolgozó esetében visszaállították a Covid miatt lecsökkentett fizetést a korábbi szintre – derül ki a beszámolóból.
A profitot hajtotta az is, hogy a légitársaság kedvező üzemanyag-beszerzési politikája miatt mindössze 31 euróért tudta beszerezni a kerozint még a tavaly nyári energiaár boom idején is. Erre az évre összességében a tavalyinál egymilliárd euróval magasabb üzemanyagszámlával kalkulál a dublini központú cég.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.