Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Elkészült a budapesti lakótelepek listája is: a Havanna a legnépszerűbb, az óhegyi panelek a legolcsóbbak.
A rezsivédett címke felhajtotta a panellakások iránti keresletet 2022-ben, ami a fővárosi lakótelepeken átlagosan 32 százalékos áremelkedést jelentett. 2023 első félévében azonban elkezdődött az árak korrekciója, 12 fővárosi lakótelepből 8 esetében csökkentek az átlagos négyzetméterárak a Duna House adatai szerint.
A cég úgy számol, hogy 704 ezer forintos a budapesti panelek átlagos négyzetméterára.
Tavaly még az egymillió forint fölötti négyzetméterár sem volt meglepő, idén ebből már kevesebb van. Az idei rekorder egy óbudai jó állapotú 27 négyzetméteres lakás, amely 30 millió forintért kelt el.
A legnagyobb áresést 2022 óta a Bécsi úti paneleknél mérték, itt 22 százalékkal csökkentek az árak – persze nem függetlenül attól, hogy 2021-ről 2022-re épp ott volt a legnagyobb drágulás. A Vizafogón és a Fehérvári úti lakásoknál is 14-15 százalékkal ment lejjebb az átlagos árszint.
A legnépszerűbb a Duna House ügyfelei körében Pestszentlőrincről a Havanna lakótelep volt. Ez pedig drágulást is jelentett, tavaly még csak 571 ezer, az idei első félévben már 730 ezer forint volt az ottani átlagos négyzetméterár. De 9 százalékos növekedést mértek az újpesti paneleknél itt, ott 820 ezer forint az átlag.
A legdrágább lakótelep Gazdagrét, ahol hiába estek 4 százalékkal az árak, még így is 865 ezer forint egy átlagos panellakás egy négyzetmétere. A legolcsóbb Kőbányáról Óhegy, ahol 600 ezer forint alatt is kihozható egy panel négyzetméterenkénti vételára.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.