Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elmúlt év a gazdagokat is megviselte: a 2008-as globális válság óta először fordult elő, hogy kevesebb dollármilliomost számoltak össze a világban, mint a megelőző évben – közölte Svájc legnagyobb bankja, az UBS.
Már csak 59,4 millió dollármilliomos szerepel a svájci bank éves jelentésében, míg 2021-ben még 62,9 millió volt a számuk azoknak, akiknek bőven volt mit a tejbe aprítaniuk.
Természetesen most is az Egyesült Államok áll az első helyen, ahol 22,7 millióan rendelkeznek egymillió dolláros vagyonnal. A csökkenés 1,8 millió volt tavaly. Kína már itt is elfoglalta a második helyet a globális versenyben: 6,2 millióan számítottak dollár milliomosnak. Kínában persze nagyon nehéz megállapítani a vagyonok nagyságát, hiszen majdnem mindenki titkolni igyekszik azt, nehogy a kommunista párt sasszemű nyomozói kutakodni kezdjenek. A világ második legnagyobb gazdaságában folytatódott a korrupcióellenes kampány, és emiatt sok dollármilliomos végezte börtönben, miközben vagyonát elkobozta az állam.
Az infláció és az erős dollár természetesen befolyásolta a vagyonokat szerte a világon – hangsúlyozza az UBS jelentése, amely rámutat arra, hogy a visszaesés egy nagyon dinamikus növekedési folyamatban következett be: az ezredforduló óta a négyszeresére emelkedett a dollármilliomosok száma a világon.
A szupergazdagok se jártak jól
A Bloomberg megvizsgálta a világ 500 leggazdagabb emberének vagyonát, és kiderült: komoly veszteséget szenvedtek el 2022-ben. A veszteség összege 1400 milliárd dollár – állapította meg a Bloomberg milliárdos indexe.
Elon Musk a világ leggazdagabb embere, aki a többi között a Tesla és a Twitter tulajdonosa 138 milliárd dollárt veszített tavaly. A Facebook alapító atyja, Mark Zuckerberg 81 milliárd dollárt vesztett nettó vagyonából, így 2022-öt 45 milliárd dollárral fejezte be. Emiatt kiesett a világ tíz leggazdagabb embere közül.
Az UBS végül levonta a tanulságot: az elmúlt időszakban megállás nélkül növekedett a magánvagyonok összértéke a globális gazdaságban, ezért a tavalyi visszaesés kivételt jelent. 2,4 százalék a globális csökkenés a magánvagyonok terén, és ennek eredményeképp jelenleg egy felnőttre átlagosan 84 718 dolláros vagyon jut a világgazdaságban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.