Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sorozatos szabálysértések és bírságok után jutottak idáig.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal határozatlan időre felfüggesztette a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó működését kedden, szúrta ki a határozatot a 444. A dél-koreai SungEl Hitech Hungary Kf. tulajdonában lévő üzem sorozatosan szegte meg a működési és a hulladékgazdálkodási előírásokat.
Már hat alkalommal bírságolták meg a céget, összesen 100 millió forint összegben – júniusban 31 milliós, júliusban pedig egy 50 milliós büntetést gyűjtöttek be.
A cég egy másik üzemet is tulajdonol Szigetszentmiklóson, ezt is már többször megbírságoltak a dolgozók súlyos veszélyeztetése miatt, itt két dolgozó vesztette életét egy üzemi balesetben.
Augusztus elején a gyárban felrobbant berendezés 85 ponton volt szabálytalan.
A mostani leállítás után majd akkor indulhat el újra a munka az üzemben, ha a cég megteremti a jogszerű feltételeket, és rendezi a túltárolt hulladék helyzetét is.
A történtekre reagált az LMP, a párt szerint a lépés megkésett, de előremutató, az emberek biztonsága érdekében azonban nem határozatlan időre, hanem végleg be kell zárni a gyárat. Nincs semmiféle garancia arra, hogy a többszörösen visszaeső cég valaha is betartja az előírásokat, így ez lenne a legmegnyugtatóbb megoldás, írják közleményükben.
A Nagy Akkubotránytérkép - összegyűjtöttük a gyárak környezetszennyezéseit, baleseteit és szabályszegéseit
Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek - az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.